A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Skandináv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Skandináv. Összes bejegyzés megjelenítése

4/22/2014

Mandeltårta - Svéd mandulatorta

Ez a svéd recept az IKEA-nak köszönhetően terjedt el a világ szinte minden országában. A recept természetesen ma már nem hadititok, az internetet böngészve megannyi receptre bukkanunk. Jómagam is már jó pár különböző mandeltårta receptet tudhatok a hátam mögött, szerény véleményem szerint azonban ez a recept az igazi.

Forrás: ITT

Hozzávalók a tortalaphoz:
  • 500 g mandula
  • 5 db tojásfehérje
  • 200 g porcukor

Hozzávalók a krémhez:
  • 5 tojás sárgája
  • 1 csésze tejszín
  • 1 csésze kristálycukor
  • 175 g vaj
Hozzávalók a tetejére:
  • 1 dl pirított szeletelt mandula (3 perc 200 Celsius fokos sütőben)

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 200 Celsius fokra. Pirítsuk benne az 50 g mandulát 3 percig. Ha a sütő eléri a hőmérsékletet, vegyük le kicsit a hőmérsékletet. Hámozzuk meg a mandulát, majd őröljük finommá.
Az 5 db tojásfehérjét kemény habbá verjük. Óvatosan keverjük hozzá a porcukrot és az őrölt mandulát.
Vajazzunk és lisztezzünk ki egy sütőformát. Ha tehetjük válasszunk kapcsos, levehető aljú formát. Töltsük a masszát a formába, majd süssük kb. 40 percig, míg az oldala elválik a formától.
Közben keverjük össze a tojássárgáját a cukorral és tejszínnel. Öntsük egy vastag fenekű szószos edénybe, majd lassú tűzön kezdjük el 6-7 percig főzni. Ne forraljuk!! Ha besűrűsödött, vegyük le a tűzről, és folyamatos kevergetés közben langyosra hűtjük. Keverjük hozzá a vajat és dolgozzuk el alaposan. Hűtsük ki teljesen, majd tegyük kis időre hűtőbe, mielőtt a tortára kenjük. 
A kihűlt tortalapot félbe vágjuk. A két lapot megtöltjük a krémmel, majd a maradékot a torta tetejére és oldalára kenjük. Tetejét megszórjuk pirított, szeletelt mandulával.

Tipp: Ha a tortalaphoz és a krém feléhez is kakaót keverünk, finom és csokoládés tortát kapunk.


4/11/2014

Mokkapalat

A mokkapalat egy finn brownie szerűség. Kiváló kiegészítője a baráti és/vagy családi kávédélutánoknak. Roppant egyszerű elkészíteni, egy kezdő háziasszony is könnyedén megbirkózik vele. Mint a legtöbb finn étel receptjét, ezt is a Life in Suomi - Életem Finnországban fantasztikus bloggerinájától kaptam. Ha kíváncsi vagy, hogy zajlanak a finn hétköznapok, miket esznek/isznak Finnországban és hogy milyen szokásaik vannak, látogasd meg a blogját. Megéri!

Hozzávalók a tésztához:
  • 4 tojás
  • 205 ml cukor  
  • 200 g margarin 
  • 500 ml liszt
  • 200 ml tej
  • 50 ml kakaó
  • 1 kk. sütőpor
  • 1 kk. vaníliás cukor

Hozzávalók a mázhoz: 
  • 75 g margarin 
  • 0,75 dl erős kávé
  • 4 dl (240 g) porcukor
  • fél dl kakaó 
  • 2 kk. vaníliás cukor

A tészta elkészítése:

Egy tálban az összes hozzávalót összekeverjük, majd egy kisebb tepsibe öntjük. A sütőt 200 Celsius fokra melegítjük elő, majd kb. 20 perc alatt készre sütjük. Kivesszük a sütőből és amíg hűl, elkészítjük a mázat a tetejére. 

A máz elkészítése:
Értelemszerűen ezen hozzávalókat is összekeverjük, majd tortakenő késsel egyenletesen eloszlatjuk a süti tetején. Nem kell megijedni, ha kicsit folyik, ha betesszük a hűtőszekrénybe, meg fog szilárdulni.
Ha szeretünk sütit díszíteni, szórjuk meg színes drazséval, gyöngyökkel, kókuszreszelékkel, csokireszelékkel, vagy amivel csak szeretnénk. Én a színes drazsé mellett döntöttem. 






















3/16/2014

Semlor - svéd farsangi édesség

A farsang Magyarországon a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. Svédországban azonban a farsang (svédül fettisdagen) mozgó naptári nap, ám a magyar hagyományokkal ellentétben nem egy időszak, csupán csak egyetlen nap*. Ekkor a pékségeket, cukrászdákat ellepik a hosszú sorokban várakozók. Mindenki egy dologra vár: semlor-ra. A semlor (ejtsd szemlur, vagy többesszáma semla, ejtsd szemlá) vagy festagsbulle (svédül), laskiaispulla (finnül), vastlakukkel (észtül) vagy fastelavnsbolle (dánul és norvégul) egy őrölt kardamommal ízesített, élesztős tésztából készült péksütemény, melynek tetejét levágják, s a két részt mandulakrémmel és tejszínhabbal töltik meg, majd 'ragasztják össze'.

Ha igazán svéd módra akarjuk fogyasztani, tálaljuk egy kicsit mélyebb tálban, öntsünk bele forró/meleg tejet, erre helyezzük a semla-t. Voilá, úszó semla!
Természetesen Norvégiában és Finnországban is ismerik és szeretik, ők viszont lekvárral és ritkán vaníliafagylalttal fogyasztják.

* a farsang időpontjai

2014
Március 4
2015
Február 17
2016
Február 9
2017
Február 28
2018
Február 13
2019
Március 5
2020
Február 24

Hozzávalók a 20 db 'zsemlékhez':
  • 50 g élesztő
  • 175 g vaj
  • 500 ml tej
  • 160 g cukor
  • 2 ek. őrölt kardamom
  • 1 tk. só
  • kb. 900 g liszt

Hozzávalók a töltelékhez:
  • 200 g mandula krém
  • 800-900 ml tejszínhab
  • 3 ek. cukor (elhagyható)

Elkészítés:

Olvasszuk meg a vajat egy serpenyőben és adjuk hozzá a tejet. Melegítsük elő a sütőt 37 Celsius fokra. 
Morzsoljuk az élesztőt egy tálba és adjuk hozzá a kardamomot. Öntsük hozzá a langyos vajas tejet és keverjük, míg az élesztő elkeveredik.
Kis adagokban, folyamatosan gyúrva hozzáadjuk a lisztet. Ne adjunk hozzá túl sokat, mivel így 'fánkok' nehezek és szárazak lesznek, az élesztő nem tudja rendesen kifejteni hatását.
Gyúrjuk a tésztát kb. 15 percig, használjunk lehetőség szerint tálas mixert. Most tegyük félre a jól összegyúrt tésztát és hagyjuk kb. fél órát pihenni, kelni. A tésztának duplájára kell kelnie. 
A megkelt tésztát borítsuk munkapadra és osszuk fel egyenlő nagyságú, kb. 80 g-os darabokra. Formáljunk gombócokat belőle, ezeket helyezzük sütőlemezre. Hagyjuk a gombócokat duplájára kelni!
225 Celsius fokra előmelegített sütőben a legalsó rácson 10 percig sütjük. Hűtőrácson hagyjuk kihűlni.
Miután teljesen kihűlt, levágjuk a 'fánkocskák' kalapját. Egy kanál segítségével kivájjuk a belsejét. A belsejét összemorzsoljuk és adunk belőle a mandula krémhez, kevés tejszínhabbal összekeverve. Alaposan dolgozzuk össze és töltsük bele a semlaba.
Verjük fel a tejszínhabot (igény szerint cukorral vagy cukor nélkül). A tejszínhabnak a lehető legkeményebbnek kell lennie, de ne legyen olyan kemény, hogy vajat kezdjünk köpülni belőle.
Töltsük a tejszínhabot habzsákba. Használjuk a legnagyobb csillagnyomót és töltsük meg a semlat. Tegyük rá a kalapokat, és bőségesen hintsük meg porcukorral. 



Mandulakrém semlor-hoz és más süteményekhez

Ez a mandulakrém a semlor elengedhetetlen kelléke. Ezzel töltik meg a kardamommal ízesített bucikat.

Hozzávalók:
  • 100 g hántolt mandula
  • 150 g porcukor
  • 1 tojásfehérje
  • 2 tk. víz
  • keserű mandula aroma (elhagyható)

Elkészítés:

A hántolt mandulát finom porrá őröljük. Ha nem találunk hántoltat, semmi baj. Dobjuk a mandulát forrásban lévő vízbe, így könnyedén lehúzhatjuk a héját.  Hozzákeverjük a cukrot és a tojásfehérjét. Alaposan elkeverjük, majd ha túl keménynek bizonyul, kevés víz hozzáadásával hígítjuk.

A krém felhasználási lehetősége végtelen. A semlor - azaz svéd farsangi fánk - csupán egy opció a sok közül.

2/14/2014

Fahéjas csiga cukorglazúrral

A fahéjas csiga ezen változata rendkívül kedvelt péksütemény Észak-Európában és Észak-Amerikában. Leggyakrabban cukros vagy krémsajtos glazúrral fogyasztják. Svédországban még napja is van! Kanelbullens dag a neve és október 4-dikére esik. 
Ha ízlik, bátran kipróbálhatjuk a német eredetű Franzbrötchen-t is. 

Hozzávalók:
  • 3/4 cup meleg víz
  • 2 + 1/4 tk. szárított élesztő  
  • 1/2 cup kristálycukor
  • 1/2 tk. só
  • 1/4 cup szobahőmérsékletű író
  • 1 tojás
  • 1/3 cup olaj
  • 4.5 - 5 cup liszt

Hozzávalók a töltelékhez:
  • 1 + 1/4 cup barna cukor
  • 2.5 ek. örölt fahéj 
  • 2 tk. kukoricaliszt
  • 1/2 cup (8 ek) szobahőmérsékletű sótlan vaj

Hozzávalók a krémsajtos glazúrhoz:
  • 1/4 cup szobahőmérsékletű krémsajt 
  • 1/4 cup (4 ek.) szobahőmérsékletű sótlan vaj
  • 1 tk. vanília aroma
  • 1 tk. friss citromlé
  • 1 + 1/4 cup porcukor (szitált) 
Hozzávalók a cukorglazúrhoz:
  • 1 cup porcukor
  • 1.5 tk. vanília aroma
  • 1/4 cup heavy cream (vagy legalább 35%-os tejszín)
  • 1.5 ek. tej
Elkészítés:

A vízbe keverjünk el egy teáskanálnyi cukrot, majd adjuk hozzá az élesztőt és hagyjuk felfutni.
Egy tálas mixerben összekeverjük az írót, tojást és olajt, majd hozzáöntjük a felfutott élesztőt és a maradék cukrot, valamint sót. Folyamatos keverés mellett hozzáadagoljuk a lisztet. Addig keverjük, míg a tészta elválik az edény falától. A tésztának ragacsosnak kell lennie, de nem annyira, hogy ha ujjunkkal hozzáérünk, akkor ráragadjon a tészta.
Takarjuk le a tálat egy tiszta konyharuhával vagy frissentartó fóliával, és egy meleg helyen hagyjuk a duplájára kelni. Ez eltarthat 1-2 órát. 
Míg kel a tésztánk, készítsük el a tölteléket. Egy tálban keverjük össze az összes hozzávalót. 
Egy tűzálló tálat vajazzunk ki. Ebben fogjuk megsütni a csigákat. Tegyük félre. 
Ha megkelt a tésztánk, borítsuk alaposan lisztezett munkafelületre. Nyújtsuk ki kocka alakúra. Az enyém kb. 50 x 75 cm-es lett volna, ezért elfeleztem a tésztát és két részletben nyújtottam ki. Oszlassuk el a kinyújtott tészta felületén a szobahőmérsékletű vajat, majd bőségesen szórjuk meg a töltelékkel. Óvatosan tekerjük fel a tésztát, majd a tekercset daraboljuk fel kb. 2 ujjnyi vastagságú darabokra. Ehhez a művelethez használjunk egy éles kést. A csigákat helyezzük oldalukra fektetve a tálba (lsd. kép) némi helyet hagyva a csigák közt. Ha megtelt a tál, tegyük félre meleg helyre és hagyjuk pihenni fél óráig. Ez alatt az idő alatt szépen megkelnek a csigáink.
180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük. Ne süssük túl, mert kiszárad!
Míg sülnek a csigák, készítsük el a frostingot (glazúrt). 
1. Ha krémsajtos frostingot készítünk, tegyünk minden hozzávalót egy tálba, majd mixerrel alaposan keverjük össze. Keverjük addig míg a frosting teljesen kifehéredik.
2. Ha a cukorglazúr mellett döntünk, semmi más teendőnk nem akad, mint minden hozzávalót összekeverünk, s egy mixer segítségével felverünk. 
Ha megsültek a csigák, vegyük ki őket a sütőből, és egyszerűen öntsük rá frostingot. A glazúr kellemesen rá fog olvadni a forró csigákra.  

Tipp: Melegen a legfinomabb. Tálalás előtt melegítsük fel. Minél több glazúr, annál finomabb, bátran ajánljunk hozzá extrát.





2/10/2014

Ärtsoppa - svéd sárgaborsó leves



Svédországban a borsólevest már az 1200-as évek óta fogyasztják. Ez a leves volt a híres svéd író és művész, August Strindberg legkedvesebb étele. " Gudamat "-nak nevezte. A borsóleves ma már egy viszonylag gyakori étel, különösen a katonaságban és az iskolákban.
Az összetevők közé tartozik a sárgaborsó, a húsleves, a főtt sertéshús, a vöröshagyma és sok-sok fűszer (általában bors, mustár, kakukkfű, majoránna). Az ärtsoppa képviseli a hagyományos fajta főzést, melyet egy rusztikus konyhában főztek meg, s ahol az ételt nyitott tűzhelyen egyetlen bográcsban, rendszeres kevergetés mellett, növényi és állati nyersanyagokból készítettek.
A svéd ärtsoppa-hoz nagyon hasonló levest sok országban készítenek, a leghasonlóbbak azonban véleményem szerint a holland erwtensoep (más néven snert), a finn hernekeitto és a német Erbsensuppe.


A receptet egy kedves svéd barátom osztotta meg velem, miután volt szerencsém meghívást kapni ennek a fantasztikus levesnek az elfogyasztására. Ezúton is köszönöm neki az élményt.

Hozzávalók:
  • 600 g sárgaborsó
  • 2000 ml víz
  • 500 g bacon 
  • 1 közepes méretű vöröshagyma apróra vágva
  • 1 zöldségleves kocka
  • 1 tk. só
  • 1 tk. kakukkfű
  • 1 tk. majoránna
  • 1/2 kk. őrölt gyömbér

Elkészítés:

Áztassuk be a sárgaborsót 12 órára. Szűrjük le, majd öblítsük át párszor. Öntsük a sárgaborsót egy fazékba, majd öntsük fel vízzel és adjuk hozzá a leveskockát. Forraljuk fel. Vágjuk apróra a hagymát, és adjuk a leveshez. A bacont is feldaraboljuk, majd a levesbe dobjuk. Ízesítjük a fűszerekkel, és 1 órán át közepes hőmérsékleten főzzük. Közben-közben keverjük meg. Ha a leves túl sűrűvé válna főzés közben, öntsünk hozzá még vizet.

Tipp: Tálaljuk forrón, ajánljunk hozzá édes, magos mustárt és svéd ropogós lapkenyeret (knäckebröd).  




2/07/2014

Ruisleipä - finn rozskenyér

Ruisleipä vagy más néven hapanleipä (szó szerinti jelentése savanyú kenyér) Finnország legnépszerűbb kenyere. A svéd rozskenyérrel ellentétben a finn rozskenyér kevésbé édes. Említésre méltó az a tulajdonsága, hogy hetekig tartható anélkül, hogy penészesedni kezdene. Ezért is volt a régi idők versenytárs nélküli abszolút kedvence. 
Ha valaki google-ben megpróbálna rákeresni, hogy milyen is az igazi ruisleipä vagy ruisreikäleipä, biztosan találkozni fog egy kerék formájúval, közepén lyukkal. A forma nem esztétikai, sokkal inkább funkcionális szerepet töltött be sok-sok évvel ezelőtt. Évente egyszer vagy maximum kétszer készítettek csak kenyeret a zord időjárás miatt, s az elkészült kenyereket a konyha plafonjára lógatták fel a képen látható módon. 

Forrás: http://whatisfinland.blogspot.hu/2013/09/food-bread.html
A kenyér készülhet kovásszal, élesztővel vagy manapság egyszerűen sütőporral. A mai modern Finnországban a ruisleipä a hagyományos reggelik elengedhetetlen kelléke. Gyakran szolgálják fel a reggeli kávé mellé. Ha érdekel, hogy is telnek a finn hétköznapok, látogass el a Life in Suomi- Életen Finnországban nevű bloggerina (és egyben az egyik legjobb barátnőm) oldalára.

Az eredeti recept ITT található

Hozzávalók:
  • 1 cup barna rozsliszt
  • 1 1/4 cup liszt
  • 2 ek. sütőpor
  • 1 tk. só
  • 5 ek. sózatlan vaj (szobahőmérsékletű)
  • 1 cup étkezési író ( ha nem kapunk készítsük el a sajátunkat: 1 cup zsíros házi tejbe cseppentsünk 1 teáskanál citromlevet)
  • 1 tk. egész köménymag (elhagyható)
Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 200 Celsius fokra. Kenjünk ki egy kenyérformát zsiradékkal. 
Egy tálban keverjük össze a kétféle lisztet és a sót. Adjuk hozzá az írót, vajat és a tojásokat majd keverjük addig míg tésztát kapunk. Most keverjük hozzá a köménymagot. 
Gyúrjuk 5 percig, majd helyezzük a tésztát a formába. Süssük 40 percen át, vagy míg barnás színt kap. 
Vegyük ki a sütőből, majd rácson hűtsük ki.  

Tipp: Ez a kenyér lekvárral vagy mézzel fogyasztva nagyon finom. 



Ha valaki az élesztőt előnyben részesíti, íme itt egy videó, amely bemutatja a ruisleipä élesztős verziójának elkészítését.


1/29/2014

Suksesskake - norvég "siker torta"

Fogalmam sincs, hogy a suksesskake-nak létezik-e magyar neve, az viszont bizonyos, hogy mindent tudó google barátunk nem bizonyult hathatós segítségnek. Maradjunk hát a nyers, szó szerinti fordításnál, és hívjuk szimplán siker tortának. Ok? 

Az eredeti recept ITT

Hozzávalók a tésztához:
  • 300 g mandula
  • 300 g cukor
  • 1 ek. kukoricaliszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 5 tojásfehérje
Hozzávalók a krémhez:
  • 5 tojássárgája
  • 100 g cukor
  • 250 ml tejszín
  • 75 g vaj 
A tészta elkészítése:

Daráljuk le a mandulát. Verjük a tojásfehérjét kemény habbá. Keverjük össze a cukrot, mandulát, kukoricalisztet és a sütőport, és keverjük hozzá óvatosan a tojásfehérje habot. Öntsük a masszát egy sütőpapírral bélelt tortaformába. 175 Celsius fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük, s ha megkelt, hagyjuk kihűlni. 

A krém elkészítése:

A cukrot, tojássárgáját és a tejszínt egy lábasba öntjük és felforraljuk. Kb. 30 másodpercig forraljuk, majd lehűtjük. Ha kihűlt, szobahőmérsékletű vajat keverünk hozzá. Ha teljesen elkeveredett, a kisült tortalapra kenjük. 

Díszítés: Díszítsük folyékony csokoládéval vagy csokoládé reszelékkel.