6/30/2013

Cseresznyebefőtt

Kaptam egy hatalmas kosár cseresznyét egy kedves baráttól, és miután készült belőle cseresznyés clafoutis, ettünk belőle bőven, úgy döntöttem elteszek belőle későbbre is (szinte biztos vagyok benne, hogy nem érik meg a rossz időt). Olyan kár lenne, ha megromlana és ki kellene dobni. Úgy tűnik idén teljesen elkapott a lekvár és befőttkészítési láz.

Hozzávalók:
  • 1 kg cseresznye
  • 400 g cukor
  • 1000 ml víz 
  • citromlé
  • fahéj

Elkészítés:

A cseresznyét jó alaposan mossuk meg, majd tegyük egy tálba és töltsük meg annyi vízzel, ami teljesen ellepi. Hagyjuk a vízben állni 30 percig. Ha véletlenül lenne benne pár kukac, az ki fog jönni belőle. Öntsük le a vizet róla és öblítsük át alaposan. Szűrjük le, válogassuk át a cseresznyét. 
Csírátlanítsuk a befőttesüvegeket. (Lsd. alul)
Öntsük a vizet egy főzőedénybe,  adjuk hozzá a cukrot, citromlevet és egy kevés fahéjat. Forraljuk fel a vizet, majd adjuk hozzá a cseresznyét, és főzzük kb. 2 percig.
Egy szűrőkanál segítségével szedjük ki, tegyük az üvegekbe. A lét forraljuk fel újra, majd adagoljuk az üvegekbe. Zárjuk le őket a tetővel. 
Az üvegeket száraz dunsztba tesszük. Én ezt úgy csinálom, hogy fogok egy pokrócot, belecsavarom az üvegeket és hagyom őket kihűlni. Miután kihűlt, mehet a polcra.


Hogyan csírátlanítsuk és fertőtlenítsük az üvegeket?: A befőzés első számú alapszabálya, hogy a befőttes üvegeknek és a fedelüknek is tökéletesen tisztáknak kell lenniük. Ehhez először forró, mosószeres vízben mossuk el, majd öblítsük le tiszta vízben, és SEMMIKÉPP SE törölgessük el. Helyezzük az üvegeket egy tiszta konyharuhára vagy tálcára a szájukkal lefelé és hagyjuk lecsepegni.
Az üvegeket ki is főzhetjük forró vízben, ez a művelet kb. 20 percet vesz igénybe. A csipeszt se feledjük el fertőtleníteni, amellyel a forró vízből szeretnénk kivenni az üvegeket. Hagyjuk lecsepegni a már említett módon. 


6/29/2013

Eperszörp, málnaszörp, levendulaszörp

Egyetlen boltban vásárolható szörp íze sem ér fel a házilag készített szörp zamatával.  Fogyaszthatjuk buborékmentes, vagy szódavízzel, tehetjük turmixokba is, de akár különböző desszertek öntete is lehet. Kerülhet málnás pohárdesszertbe, epres pohárdesszertbe, ajánlhatjuk tejbepapi tortához, bajor fehér krémhez, palacsintához, epres gyïmölcsrizshez, de nagyon finom császármorzsához, epres túrótortához vagy cheesecake-hez fogyasztva is.

1. Eperszörp
Hozzávalók:
  • 1000 g eper
  • 500 g cukor
  • citrompótló (ízlés szerint)
  • 1 kk. szalicil

Elkészítés:

Az epreket átválogatjuk, kicsumázzuk és jó alaposan megmossuk. Fertőtlenített kezünkkel jól összenyomkodjuk, meghintjük a szalicillal és muszlin kendőbe tesszük. Felkötjük egy olyan, helyre, ahol biztosan nem éri semmi piszkolódás és hagyjuk, hogy a saját súlyánál fogva kicsöpögjön belőle a leve.  Én egész éjszakára ott hagytam. 
Másnap a lecsöpögött levet összekevertem a cukorral és a citrompótlóval. Adtam hozzá egy nagyon kevés vizet, hogy hígabb legyen. Csírátlanított palackokba töltöttem és már került is a kamra polcára. 


2. Egyszerű málnaszörp:
Hozzávalók:
  • 1000 g málna
  • 500 g kristálycukor
  • 10 g citromsav
Elkészítés:
A málnát alapos válogatás után megmossuk és lecsöpögtetjük. Fertőtlenített kezünkkel jól összenyomkodjuk, majd muszlin kendőbe tesszük és felkötjük lecsepegni. Ha teljesen kicsöpögött, citromsavat és cukrot adunk hozzá. Addig keverjük, míg a cukor teljesen elolvad. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk hozzá kevés vizet. Csírátlanított palackokba töltöttem és már került is a kamra polcára. 

3. Limeos levendulaszörp:
Hozzávalók:
  • 1 csésze levendula
  • 2 csésze cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 csésze víz
  • 2 egész lime
Elkészítés:
Elsőként erős szirupot készítünk a cukor, limehéj, citromlé és víz összekeverésével és összefőzésévél. Amikor a cukor teljesen elolvadt, hozzáadjuk a virágjaira szedett levendulát. Elzárjuk alatta a lángot, majd fedő alatt hagyjuk teljesen kihűlni. 
Miután teljesen kihűlt, újra felforraljuk, finom szűrőn/kendőn szűrjük át, majd forró csírátlanított üvegekbe töltjük. Száraz dunsztban eltéve hagyjuk kihűlni. Én plédbe csavartam. Miután kihűlt, kerülhet is a kamra polcára, vagy az üdítőnkbe. 



6/23/2013

Ajvár burger

A burgerekben az a legjobb, hogy könnyű őket elkészíteni, változatosak, és mindenki az ízlésére formálhatja különböző hozzávalók hozzáadásával vagy épp elhagyásával, ezek mennyiségének növelésével vagy csökkentésével. Nekünk ez a recept az idei nyár kedvence.

Tipp: készíthetünk nagyobb adagot is, és igényünknek megfelelő adagonként lefagyaszthatjuk. /A fagyasztáskor használjunk frissentartó fóliát, az alufólia beleragadhat a húspogácsákba./ Mikor megéhezünk, semmi más dolgunk nincs, mit előkapni egy adagot és a grillre dobni.

Hozzávalók:
  • 500 g darált hús (én marhát használtam)
  • 3 ek. ajvár
  • 1 kisebb méretű vöröshagyma
  • 1 kisebb méretű lilahagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 2 tojás
  • só, bors
  • panírmorzs

Elkészítés:

Keverjük össze a darált húst a sóval, borssal és ajvárral. A hagymát vágjuk nagyon apróra, majd adjuk a fűszerezett húshoz. Ugyanígy járunk el a petrezselyemzölddel is. Ezt követően adjuk hozzá az áttört fokhagymagerezdeket és a tojást.
A masszát jó alaposan összegyúrjuk, hogy mindenből mindenhova kerüljön és egynemű masszát kapjunk. Annyi panírmorzsát adjunk hozzá, amennyi elég ahhoz, hogy könnyebben formálhatók legyenek a húspogácsák.
Formáljunk egyforma méretű hamburger pogácsákat.
A húspogácsákat helyezzük a grillre, majd süssük őket mindkét oldalon készre. Ne szárítsuk ki, maradjon a hús szaftos! 



6/21/2013

Mediterrán csirke ajvárral

Már tavaly nyáron és készítettem ajváros ételt, ám akkor csak szószként tálaltam a cevapcici mellé.  Azóta teljesen el is feledkeztem róla, ám ma villámcsapásként ért a 'de ennék egy kis ajvárt' érzés. 
Tombol a hőség, még a legyek is az árnyékot keresik. Mit lehet azonban tenni? A hőség ellenére is megéhezünk, és nem feltétlenül szeretne mindenki gyorséttermi vagy rendelt koszton élni. Íme itt egy ötlet, hogy lehet megúszni a meleg konyhában ácsorgást, miközben mégis tápláló és finom étel kerül az asztalra. 

Hozzávalók:
  • 400 g csirkemell filé
  • só, bors
  • ajvár
  • 2 gerezd fokhagyma áttörve
  • rozmaring (lehetőség szerint friss)
  • alufólia

Elkészítés:

A csirkemell filéket felszeleteljük. Veszünk egy nagyobb darab alufóliát (a helyes használatáról ITT olvashattok). A közepére helyezzük a csirkét, meghintjük sóval, borssal és alaposan bedörzsöljük az áttört fokhagymával (bátran használhatunk ecsetet is hozzá). Kanalazzunk rá az ajvárból, fordítsuk át, kenjük be azt is. 
Csomagoljuk be a csirkét úgy, hogy nehogy kifolyhasson valahol is a leve a grillen sülés közben. 
Tegyük az alufólia csomagokat a grillre, és süssük kb. 20 percig. Ha elkészült, óvatosan csomagoljuk ki a fóliából, vigyázva, nehogy megégessük magunkat és még forrón a szaftjával együtt tálaljuk. 



6/19/2013

Cseresznyés clafoutis

A clafoutis (ejtsd: klafuti) klasszikus francia tejes pite, amelyet hagyományosan sűrű palacsintatésztából, nagy szemű, fekete cseresznyével készítenek. Az eredeti recept magozatlan cseresznyével készül, a mag pedig fontos szerepet tölt be, hiszen azok az aromájukkal ízesítik a tésztát. (Én ettől függetlenül mag nélkül készítettem).
A clafoutis kívül enyhén ropogós, a közepe pedig  lágy és krémes. Ha nem rajongunk a cseresznyéért, vagy épp más gyümölcs van kéznél, kísérletezzünk bátran!

Hozzávalók: (25 cm átmérőjű)
  • 300 g cseresznye
  • 1 csipet őrölt fahéj 
  • 3 tojás
  • 100 g porcukor
  • 80-100 g liszt
  • 200 ml tej
  • 100 ml tejszín
  • vaj és zsemlemorzsa a piteformához

Elkészítés:

Alaposan mossuk meg a cseresznyét, csepegtessük le, töröljük szárazra, majd magozzuk ki. Szórjuk meg őrölt fahéjjal, és tegyük félre.
Válasszuk ketté a tojásokat. Keverjük ki a tojássárgáját porcukorral egész addig, míg fehéres színt kap. Óvatosan öntsük hozzá a tejet és a tejszínt. Nagyon finom mozdulatokkal keverjük hozzá a lisztet. Vigyázzunk, nehogy csomós legyen! 
A tojásfehérjét kemény habbá verjük és egy fakanál segítségével hozzáforgatjuk a másik masszához. 
A piteformánkat a szokott módon kivajazzuk és zsemlemorzsával megszórjuk. Beleöntjük a tésztamasszát, majd a tetejét megszórjuk a fahéjjal meghintett cseresznyével. 180 Celsius fokra előmelegített sütőbe toljuk és 20 perc alatt készre sütjük. 


6/18/2013

Tésztasaláta fetasajttal és szárított paradicsommal

A baráti és családi összejövetelek, különösen a nyári szabadtéri étkezések vagy grillezések alkalmával gyakran az asztalra kerül a megunhatatlan tésztasaláta. Nagyon kedvelt fogás, melynek legnagyobb előnye, hogy gyorsan és változatosan elkészíthető. Mivel ezúttal a vendégeink közt vegetáriánus is volt, egy húsmentes verzió mellett döntöttem, mely aztán elnyerte a húsevők tetszését is. 

Hozzávalók:
  • 1 csomag penne tészta
  • 1 üveg szárított paradicsom (285 g, Baresa, LIDL-ben vásároltam)
  • 250 g krémes fetasajt
  • 5-6 szem koktélparadicsom
  • 2 maréknyi friss ruccola saláta

Elkészítés:

A penne tésztát a csomagon előírtak szerint kifőzzük és hagyjuk kihűlni. A kifőzővízhez adjunk kevés olívaolajat, így nem fog összeragadni a kifőzött és leszűrt tésztánk.
A fetasajtot kicsi kockákra vágjuk, a szárított paradicsomot igyekezzünk a fetasajtkockák méretének megfelelően felvagdosni. Ne öntsük le az összes olajat a paradicsomról, egy nagyon keveset adjunk a tésztasalátához, így 'szaftosabb' lesz. 
A koktélparadicsomokat felnegyedeljük, hozzáadjuk a salátához, majd hozzákeverjük a ruccola salátát is. A salátát én nem aprítottam össze, nekem így jobban ízlik. 
Alaposan keverjük össze az összes hozzávalót, tálalásig tartsuk hűtőszekrényben. 


6/17/2013

Szezámmagos grissini

A grissini (ejtsd:grisszini) egy jellegzetes piemonti (tehát olasz) pálcikaalakú pékáru különlegesség, melyet elsősorban előételként, bor mellé, vagy salátákhoz fogyasztanak. Úgy tartják, hogy a grissinit egy Antonio Brunero nevű pékmester készítette először 1679-ben. A finomság II. Viktor Amadénak készült saját orvosa utasításai alapján, mivel a kenyeret nem tudta megemészteni.
A finom csemegét Napóleon is szívesen fogyasztotta, olyannyira rabjává vált, hogy futárszolgálatot indított/indíttatott Torino és Párizs között. Így jutott mindig friss grissinihez.
A kenyérpálcikákat sokféleképp el lehet készíteni. Létezik oreganos, szezámmagos, köményes verzió, de számos más fűszerrel is ízesíthető.

Hozzávalók:
  • 1 cup langyos víz (NEM tej!)
  • 2 tk. cukor
  • 1 ek. száraz élesztő
  • 1 3/4 cup teljes kiőrlésű fehér búzaliszt (ennek hiányában sima búzaliszt)
  • 1 3/4 cup hagyományos búzaliszt
  • 4 ek. olíva olaj + egy kevés a kenéshez
  • 1 1/2 tk. só
  • 2 maréknyi szezámmag + a szóráshoz

Elkészítés:

Szitáljuk a lisztet egy tálba, adjuk hozzá a sót, az olívaolajat és a szezámmagot. A langyos vízben keverjük el a cukrot, ne maradjanak szemcsék a vízben. Tegyük bele az élesztőt, és futtassuk fel benne. Akkor jó, ha habos állagú.
Öntsük az egészet a lisztes keverékhez, és gyúrjuk össze jól. Takarjuk le egy tiszta konyharuhával és hagyjuk a tésztát a duplájára kelni.
Míg a tészta kel, készítsünk elő egy sütőlapot és béleljük ki sütőpapírral.
Ha a tészta megkelt, sodorjunk belőle ízlésünknek megfelelő hosszúságú, az mutatóujjunknál nem vastagabb rudacskákat. Én két méretet készítettem: 20 cm és 10 cm.
A rudakat fektessük a sütőpapírra, kenjük meg finoman olajjal és szórjuk meg szezámmaggal. Toljuk a 180 Celsius fokra előmelegített sütőbe, és süssük aranybarnára. Ez kb. 10-15 percet vesz igénybe. A félidőnél érdemes megfordítani a grissiniket, így egységesen barna eredményt érünk el. 


6/14/2013

Tejszínes gombás csirke

Ezt az ételt azért szeretem, mert fél óra alatt megvan, és közben még egy krémlevest is összedobhatunk. A rohanós hétköznapokon ehhez a recepthez nyomósabb érv nem is kell.

Hozzávalók:
  • 400 g csirkemell filé
  • 150 g barna champignon gomba
  • 1 kis méretű vöröshagyma
  • só, bors
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 ek édes szójaszósz
  • főzőtejszín
  • olaj
  • friss petrezselyemzöld
Elkészítés:

Egy serpenyőben olajat forrósítunk. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, és üvegesre pirítjuk. Beletesszük a sóval és borssal fűszerezett húst és fehéredésig pároljuk. Meglocsoljuk szójaszósszal és hozzáadjuk az áttört fokhagymát. 
A gombát fellaskázzuk, és a húshoz adjuk. Végső lépéskén felöntjük a főzőtejszínnel, friss, apróra vágott petrezselyemzöldet adunk hozzá, még egyszer jól összeforraljuk.
Még forrón, főtt rizzsel tálaljuk.


6/12/2013

Házi készítésű eperdzsem

Bevallom nem vagyok túl ügyes (gyakorlott pedig a legkevésbé sem) befőttek, savanyúságok, szörpök, stb. eltevésében, tartósításában. Idén azonban olyan sok eper termett/terem a kertben, hogy lassan a fülünkön jön ki. Semmiképp sem szeretném, ha veszendőbe menne, a fagyasztó pedig már roskadozik az epertől, mondván jó lesz sütibe és shakebe az ínséges téli napokon. Készült belőle már mindenféle finom falat, így most a dzsemre - ráérős szabadidő hiányában egészen pontosabban fogalmazva a villámgyorsan elkészíthető dzsemre - esett a választás.

Hozzávalók:
  • 1000 g friss eper
  • 2 ek. (frissen facsart) citromlé
  • 3/4 csomag 3:1 dzsemfix
  • cukor (opcionális, én ezt a lépést kihagytam, mégis kellemesen édes lett a dzsem)

Elkészítés:

Jó alaposan mossuk meg az epret, és a nagyobb szemeket negyedeljük fel (kisebbeket értelemszerűen felezzük). Aki nem szereti az eperdarabkákat tartalmazó lekvárt, pürésítheti is.
Nevezzünk ki egy általunk kiválasztott, alkalmasnak vélt lábast lekvárfőzőnek, és tegyük bele az megmosott és lecsepegtetett epret. Adjuk hozzá a citromlevet és a dzsemfixet (esetleg cukrot).
Kezdjük el felforralni a mixet, ne feledjük el folyamatosan kevergetni, különben leég. Érdemes magasabb lángon gyorsan, ám rövidebb ideig forralni, így hamarabb kifő a leve.
Az esetleges habot szedjük le, és tegyük előzőleg fertőtlenített, még forró üvegbe. Zárjuk le az üvegek tetejét, fordítsuk fejtetőre az üvegeket, hagyjuk 5-10 percig állni és már mehetnek is a hűtőszekrénybe, kamra polcára, bele a frissen sült palacsintába, ki hova szánja. 

Hogyan csírátlanítsuk és fertőtlenítsük az üvegeket?: A befőzés első számú alapszabálya, hogy a befőttes üvegeknek és a fedelüknek is tökéletesen tisztáknak kell lenniük. Ehhez először forró, mosószeres vízben mossuk el, majd öblítsük le tiszta vízben, és SEMMIKÉPP SE törölgessük el. Helyezzük az üvegeket egy tiszta konyharuhára vagy tálcára a szájukkal lefelé és hagyjuk lecsepegni.
Az üvegeket ki is főzhetjük forró vízben, ez a művelet kb. 20 percet vesz igénybe. A csipeszt se feledjük el fertőtleníteni, amellyel a forró vízből szeretnénk kivenni az üvegeket. Hagyjuk lecsepegni a már említett módon. 

"A hozzáállás egy egyszerű dolog, de amit tesz, az megváltoztatja a helyzetet." Churchill 

6/11/2013

Ruccola saláta norvég barna sajttal

Ha Norvégiában járunk, vagy bármely ismerősünk ott jár, sosem mulasztjuk el, hogy hozzájussunk egyik kedvenc barnasajtunkhoz a Fløtemysost-hoz. Ez egy tipikus norvég termék, lágy, krémes jellegű, világosbarna színű sajt. Gyártása során a tejsavót a tejszínnel és tehéntejjel keverik össze, és addig forralják, míg a tejcukor karamellizálódik. Így érik el a sajt karamellre emlékeztető ízét. Mivel teljességgel kecsketej hozzáadása nélkül készül, így jóval lágyabb az állaga, mint a többi barnasajtnak. 
A hagyományos Fløtemysost zsírtartalma 33%, de létezik zsírszegény és édesebb verziója is. Gyakran fogyasztják teljes kiőrlésű Korni Rugkjeks-szel. Nem hiányozhat a hagyományos norvég reggelizőasztalról. 

Hozzávalók:
  • 1 jó maréknyi friss ruccola saláta
  • néhány szem dió
  • Fløtemysost norvég barna sajt
  • aszalt tőzegáfonya
  • frissen őrölt só és bors
  • kevés olíva olaj
Elkészítés:

A megmosott és lecsepegtetett ruccola salátát egy tálra halmozzuk. Megszórjuk az aszalt tőzegáfonyával és durvára tört dióval. 
A sajtot kisebb darabkákra vágjuk avagy törjük és rászórjuk a salátánkra. Frissen őrölt sóval és borssal ízesítjük, tálalás eljött kevés olívaolajjal spricceljük meg. Bátran kínáljuk Korni Rugkjeks-szel.




6/06/2013

Epres Charlotte torta

Egy kedves barátunk itt hagy minket, hazaköltözik. Búcsúbulijára ezt a tortát készítettem el, mivel nagyon szereti az epret. Hiányozni fognak, de tudjuk, hogy otthon a legjobb.

Hozzávalók:
  • kör alakú piskótalap
  • piskótatekercs
  • szamóca vagy eper lekvár
  • 150 g friss eper
  • 300 g mascarpone
  • 200 ml tejszín
  • 2-3 ek. zselatin
Elkészítés:

A piskótatekercset megkenjük szamócalekvárral és feltekerjük. Egy félgömb alakú tálat frissentartó fóliával kibélelünk, majd mint egy puzzlet, kirakjuk a felszeletelt piskótatekercsekkel. Igyekezzünk olyan szorosan rakni és annyira illeszkedve, amennyire csak lehet.
Ezt követően a a tejszínt kemény habbá verjük. Ha pl. Hullalat használunk, emlékezzünk rá, hogy az már édes, nem szükséges további cukor hozzáadása. Amennyiben cukrozatlant használunk, adjunk hozzá a a jobb ízhatás eléréséhez kevés cukrot. 
A friss epret mossuk meg, turixgépben pürésítsük, és adjuk hozzá a krémesre vert mascarponehoz. Adjuk hozzá a zselatint is, jól dolgozzuk el, legyen a szín mindenhol egységes, majd óvatos mozdulatokkal forgassuk hozzá a tejszínhabot. 
A piskótatekerccsel kirakott tálat töltsük meg a krémmel, majd zárjuk le a kör alakú piskótalappal. 
Tegyük hűtőbe 4-5 órára, majd fejtetőre fordítva helyezzük egy általunk kiválasztott tálra/tálcára.
Óvatosan szeleteljük.

Tipp: Ha szeretnénk, adhatunk a krémhez kisebb darabokra vágott friss epret is. Gyakran készítik a Charlotte tortát zselatinmázzal is. Ekkor tortabevonó zselével egyszerűen leöntjük a tortát. Szépen fog csillogni, és kitölti az esetleges lyukakat.



6/04/2013

Kefíres lángos

Ha nyár (mert bizony már egy ici-picit nyár van), akkor strandolás. És ha strandolás? Akkor LÁNGOS! Fokhagymásan, tejfölösen, sajttal, avagy porcukorral és lekvárral, ahogy a németek eszik. Legyen akármilyen feltét, a végeredmény: kérhetek még egyet?

Hozzávalók:
  • 500 g liszt
  • 200 ml kefir /kicsi doboz/
  • 2 tojás
  • 25 g élesztő
  • 10 g só
Elkészítés:

Langyos tejben (kb 100 ml elég) 1 kockacukrot (vagy annak kb. megfelelő kristálycukrot) elegyítünk el. Belemorzsoljuk az élesztőt, hagyjuk felfutni.
Annyi tejet adunk hozzá (ha még kell hozzá), hogy nokedli keménységű legyen és jól dolgozzuk össze.
Letakarva hűtőbe tesszük, ott megkel. Tudom, hogy furcsa, de tényleg így van.
1. Olajos folpackkal borított deszkára borítjuk, olajos kanállal szétlapítjuk , daraboljuk vagy kiszaggatjuk.
2. Szimplán lisztezett deszkára borítjuk, majd nyújtófával kinyújtjuk, és kiszaggatjuk.
Akinek vágya vagy szüksége úgy kívánja, késsel is méretre vághatja tésztát.
Kezünkkel még kicsit nyújtunk rajta és forró olajban mindkét oldalát aranybarnára sütjük.
Forrón, frissen kisütve tálaljuk. Fogyaszthatjuk fokhagymával bedörzsölve, tejföllel, reszelt sajttal vagy ezek bármely kombinációjával. A további feltétek és ezek variációja határtalan.

Tipp: Egy hétig is eláll a hűtőben letakarva, de tetejét olajozzuk be! Tegyük nagyobb tálba, a hűtőben ugyanis tovább nő!