5/21/2014

Teriyaki csirke slowcooker-ben

Slowcooker vagy Crock Pot. Próbáltam ügyesen megfogalmazott magyar nevet találni neki, sokáig böngésztem az interneten, de csak a bugyuta lassúfőző vagy lassú főzőedény nevet találtam. Szóval marad sloowcoker, vagy crocpot (magyar nyelvművelők most kérem csukják be a szemüket és fülüket :-) ).
Mióta csak megvan a sloowcookerem, imádom. A legnagyszerűbb találmány azoknak, akik a hétvégét pihenéssel/takarítással/sportolással/akármi mással szeretnék tölteni, s finom ételt is szeretnének ebédre vagy vacsorára. Ez a kettő egyszerre ritkán valósul meg. Ha az ember lányának azonban van sloowcookere, csak annyi teendője akad, hogy előkészít mindent, beledobálja az edénybe, majd hagyja órákon át rotyogni. Közben lehet a kertben játszani, takarítani, tévézni, vagy egyszerűen csak relaxálni (részletes infó a használatáról itt). További előnye az is, hogy az eredményül kapott étel nem csak finom, de egyben egészséges is. Nem utolsó szempont igaz?

Hozzávalók: 
  • 500 g csirkemell filé
  • 1/2 cup kristálycukor
  • 1/2 cup szójaszósz
  • 3 ek. almaecet
  • 1/2 tk. őrölt gyömbér
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1/2 tk. őrölt fekete bors
  • 2 tk. kukoricakeményítő
  • 2 tk. víz
  • 4 cup főtt rizs (melegen tartva)
  • szezámmag és felkarikázott újhagyma a tálaláshoz

Elkészítés:

A cukrot, szójaszószt, almaecetet, fűszereket és az áttört fokhagymát összekeverjük. Az egész csirkemellet hosszában félbe vágjuk és a sloowcookerbe tesszük. Ráöntjük a szószt, és összekeverjük, hogy a csirkét mindenhol ellepje. Bekapcsoljuk a gépet, majd lassú fokozaton 3-4 órán át hagyjuk rotyogni.
Ha a csirke megfőtt, kivesszük az edényben, és falatnyi nagyságú darabokra vágjuk. A szószt egy lábasba töltjük és felhevítjük. Egy tálban elkeverjük a kukoricakeményítőt és a vizet, majd az edényben levő szószhoz keverjük. 2-3 percig hagyjuk besűrűsödni, majd hozzáadjuk a csirkedarabkákat. Mikor a csirke teljesen átforrósodott, kész is az étel. Főtt rizzsel tálaljuk.  Szezámmaggal és újhagyma karikákkal díszítjük. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése