3/14/2014

Csirkeszárnyak kéksajtos mártogatóssal

Beköszöntött a tavasz, és vele együtt a kerti sütögetés, grillezés időszaka is. Ünneplésképp csirkeszárnyakat készítettünk. Egy finom Buffalo csirkeszárny szerű pácot készítettem, ám a szárnyakat semmiképp sem szerettem volna olajban kisütni. Így jött a sütés ötlete. Nem okozott csalódást. Legalább annyira finomra sikerült, mint a forró olajban sült társa.

Hozzávalók: (4 főre)
  • 24 db csirkeszárny
  • 2 ek. olaj (vagy olvasztott zsír)
  • 1.5 ek. só és őrölt fekete bors
  • 1 tk. őrölt Cayenne bors
  • 1/4 cup ketchup 
  • 2 ek barbecue szósz
  • 1 ek. almaecet
  • 1 ek. Tabasco szósz (vagy más chili szósz)

Elkészítés:

A csirkeszárnyakat megmossuk, majd éles késsel (bárddal) három részre vágjuk. Vágás közben haladjunk az ízületek mentén. A szárnyvégekre nem lesz most szükségünk, de ne dobjuk ki, húslevesbe kiváló lesz.
Egy tálban összekeverjük az olajt, sót, őrölt fekete borsot, Cayenne borsot, ketchupot, barbecue szószt, almaecetet és Tabasco szószt. Alaposan keverjük össze, majd adjuk hozzá a csirkét. Forgassuk bele a csirkéket, hogy a 'pác' mindenhol érje őket. A tálat fedjük le fóliával vagy tetővel, és tegyük a hűtőszekrénybe pihenni. Pihentessük legalább 1-2 órát, ám legideálisabb egy teljes éjszaka lenne.
Vegyünk elő egy tepsit, zsírozzuk ki (vagy kenjük ki olíva olajjal), majd helyezzük rá a csirkeszárnyakat. 180 fokra előmelegített sütőben alsó-felső melegítési fokozaton 40 percig sütjük. Időről időre megforgatjuk a husikat.
A 40 perc leteltével 190-200 fokra kapcsoljuk a sütőt, s grillezésre váltunk. 5-10 percig grillezzük, attól függően, hogy a szárnyak mikor kapnak enyhén ropogós, ragacsos külsőt.
Forrón tálaljuk. Kéksajtos dip-et ajánlunk hozzá.

Tipp: Sütő helyett elkészíthetjük kerti grillen is. Ha grillezés mellett döntünk, akár előfőzhetjük a csirkeszárnyakat, lerövidítve ezzel a grillen töltött időt. Figyeljünk oda, hogy a csirke mindenütt megsült és a húsa szinte leolvad a csontról.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése