11/13/2012

Méz betegség ellen

Bizony megérkeztek a hidegebb napok. Éjszakánként már fagy, gyönyörködtünk az első hóban is (ami azóta már réges-rég elolvadt). Ilyenkor érdemes felkészülnünk arra, hogy jön az időszak, mikor mindenki tüsszög, köhög és náthás körülöttünk (és persze csak azért sem maradna otthon, míg meggyógyul).  

Hozzávalók:
  • Egy kis kapcsos tetejű befőttes üveg
  • 1 citrom, szeletelve
  • Szeletelt gyömbér (a citrommal megegyező mennyiségben)
  • Méz
  • 1/2 tk. őrölt fahéj 
  • 1 csipet őrölt szegfűszeg
  • 1 csipet őrölt szerecsendió 
  • 1 tk. rum
  • Forró víz a teához 
Elkészítés: 

Rakjunk egy kis befőttes üvegbe szeletelt citromot és a szeletelt gyömbért. Adjuk hozzá a fűszereket és a rumot, majd egyszerűen öntsük fel mézzel. Zárjuk le az üveget a tetővel, forgassuk meg párszor, hogy minden jól összekeveredjen és rakjuk hűtőbe. Néhány nap múlva összeérik és máris fogyasztható.

1) A teához 1 kávéskanállal adjunk egy csésze iható hőmérsékletűre hűtött forralt vízhez. Adhatjuk forrásban lévő vízhez is, kinek hogyan tetszik jobban. Ezt a verziót én kevésbé ajánlom, mivel a túl forró víz a vitaminokat lebont(hat)ja. 

2) Nagyon hatékony egy-egy mokkáskanálnyit kanalazgatni betegség esetén. 

A gyógyméz 2-3 hónapig eláll a hűtőben.  Gyermekeknek iskolás kortól ajánlott (hasonló feltételekkel, mint felnőttek esetén). 
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése