2/08/2012

Sült kacsamellfilé a'la Jeroen

Életemben még sohasem készítettem kacsát. Persze étteremben rendeltem már, szóval volt elképzelésem, hogy mégis milyen ízének kell lennie, csak a technikája.. a trükkje.. az hiányzott. Egészen mostanáig, amikor is párom előállt az ötlettel, hogy kacsát fogunk csinálni és nem kell aggódni, ő már utánajárt mindennek, tudja mit, hogyan, csak segítsek. Hát segítettem, és a végeredmény fenomenális lett. 
Tudatlanságom tehát orvoslásra talált. S hogy mások előtt is megnyíljon a lehetőség, megosztom az én kacsatitkom.

Hozzávalók:
  • 200 g bőrös kacsamellfilé (beirdalva kereszt alakban)
  • 450 g gomba
  • 1 közepes méretű vöröshagyma
  • olaj
  • só, bors
  • 2 fej fokhagyma
  • 2 dl vörösbor
Elkészítés:

A kacsamellen a zsíros bőrt óvatosan kereszt alakba bevagdossuk (vigyázva, hogy a húsába nehogy belevágjunk!), majd sóval és borssal mindenütt jól bedörzsöljük és hagyjuk 10 percig pihenni. Ezt az időt kihasználva felszeleteljük a gombát, és apróra vágjuk a hagymát.
Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a bőrös felével belehelyezzük a kacsát és 10 percig pirítjuk. 10 perc leteltével megfordítjuk és ezt az oldalát 3 percig pirítjuk.
Időközben 200 fokra előmelegítjük a sütőt. A serpenyőből kivesszük a kacsát és minden oldalát bekenjük házi készítésű eperlekvárral. Ez adja a kacsának azt a kellemes glazúros színt és a kellemes édeskés ízt. Ha ezzel megvolnánk, a kacsát hőálló tálba tesszük és a sütőbe helyezzük.
Ezt követően fogjuk a kacsazsíros serpenyőt, megpirítjuk benne a hagymát, rádobjuk a gombát, sóval, borssal, fokhagymával ízesítjük és szépen megpároljuk és nyakon öntjük a 2 dl száraz vörösborral. Összeforraljuk és hozzáadjuk a sütőben iruló-piruló kacsához kb. 4 percre.
Az időzítésre itt érdemes vigyázni, ugyanis a kacsa akkor lesz szép ropogós kívül, ám  egyben csodás rózsaszín belül, ha nem tölt a sütőben többet mint 12 percet.
Az elkészült kacsát kivesszük a sütőből, szépen felvagdossuk, és egy tálra helyezzük. Köré halmozzuk a gombás szószt és a köretet.
Én most úgy döntöttem, hogy egyszerű burgonyapürével körítem, de biztosan finom rizzsel és röszti burgonyával is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése