6/12/2013

Házi készítésű eperdzsem

Bevallom nem vagyok túl ügyes (gyakorlott pedig a legkevésbé sem) befőttek, savanyúságok, szörpök, stb. eltevésében, tartósításában. Idén azonban olyan sok eper termett/terem a kertben, hogy lassan a fülünkön jön ki. Semmiképp sem szeretném, ha veszendőbe menne, a fagyasztó pedig már roskadozik az epertől, mondván jó lesz sütibe és shakebe az ínséges téli napokon. Készült belőle már mindenféle finom falat, így most a dzsemre - ráérős szabadidő hiányában egészen pontosabban fogalmazva a villámgyorsan elkészíthető dzsemre - esett a választás.

Hozzávalók:
  • 1000 g friss eper
  • 2 ek. (frissen facsart) citromlé
  • 3/4 csomag 3:1 dzsemfix
  • cukor (opcionális, én ezt a lépést kihagytam, mégis kellemesen édes lett a dzsem)

Elkészítés:

Jó alaposan mossuk meg az epret, és a nagyobb szemeket negyedeljük fel (kisebbeket értelemszerűen felezzük). Aki nem szereti az eperdarabkákat tartalmazó lekvárt, pürésítheti is.
Nevezzünk ki egy általunk kiválasztott, alkalmasnak vélt lábast lekvárfőzőnek, és tegyük bele az megmosott és lecsepegtetett epret. Adjuk hozzá a citromlevet és a dzsemfixet (esetleg cukrot).
Kezdjük el felforralni a mixet, ne feledjük el folyamatosan kevergetni, különben leég. Érdemes magasabb lángon gyorsan, ám rövidebb ideig forralni, így hamarabb kifő a leve.
Az esetleges habot szedjük le, és tegyük előzőleg fertőtlenített, még forró üvegbe. Zárjuk le az üvegek tetejét, fordítsuk fejtetőre az üvegeket, hagyjuk 5-10 percig állni és már mehetnek is a hűtőszekrénybe, kamra polcára, bele a frissen sült palacsintába, ki hova szánja. 

Hogyan csírátlanítsuk és fertőtlenítsük az üvegeket?: A befőzés első számú alapszabálya, hogy a befőttes üvegeknek és a fedelüknek is tökéletesen tisztáknak kell lenniük. Ehhez először forró, mosószeres vízben mossuk el, majd öblítsük le tiszta vízben, és SEMMIKÉPP SE törölgessük el. Helyezzük az üvegeket egy tiszta konyharuhára vagy tálcára a szájukkal lefelé és hagyjuk lecsepegni.
Az üvegeket ki is főzhetjük forró vízben, ez a művelet kb. 20 percet vesz igénybe. A csipeszt se feledjük el fertőtleníteni, amellyel a forró vízből szeretnénk kivenni az üvegeket. Hagyjuk lecsepegni a már említett módon. 

"A hozzáállás egy egyszerű dolog, de amit tesz, az megváltoztatja a helyzetet." Churchill 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése