1/06/2013

Kínai mustáros-mézes csirke rántottás rizzsel

Szeretek étterembe járni, bár nagyon ritkán teszem/adatik meg. Nem kizárólag a hangulatért, az evés öröméért, hanem az étlap böngészéséért is szeretem. Imádom, ahogy olvasom az étlapot, megszáll az ihlet és rám ront a kreativitás. Jobbnál jobb receptötletek, ízkombinációk cikáznak a fejemben, legjobb lenne, ha azonnal mindet papírra is vetném. Persze tudom, hogy a legtöbb étterem étlapja az internet segítségével már otthonról elérhető, valahogy mégis kell az az apró plusz, az az extra csavar, amit megmozgat bennem valamit... valami, amit a hely atmoszférájának hívnak.

Hozzávalók:
  • 500 g csirkemell filé
  • őrölt fekete bors
  • 1 ek. őrölt pirospaprika
  • 3 ek. mustár
  • 50 ml méz
  • olaj
  • 3 gerezd fokhagyma apróra darabolva (nem áttörve)
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 citrom leve
  • 2 csirkehúsleves kocka
  • 200 ml forró víz
  • rizs
  • 2 tojás

Elkészítés:
 A csirkemellet besózzuk, beborsozzuk és hagyjuk fél óráig a fűszerekben állni. Közben vizet forralunk, majd jól összekeverjük egy tálban a forró vizet mustárral, mézzel, fokhagyma darabokkal, citromhéjjal és citromlével, valamint pirospaprika porral. 
Wokban kevés olajat hevítünk, hozzáadjuk a csirkedarabkákat, majd fehérre pirítjuk. Ehhez öntjük a mixet, amit előzőleg elkészítettünk, majd hozzáadjuk a húsleves kockákat is. 
Most egy nagyon híg levet kaptunk. Alacsonyabb fokozatra kapcsoljuk a gázt/főzőlapot és hagyjuk addig rotyogni, míg a szósz be nem sűrűsödik. Ha már jó sűrű a szósz, a gázt/főzőlapot a legmagasabb fokozatra kapcsoljuk, és jól rákaramellizáljuk a mézes szószt. 
Időközben két tojásból a szokásos módon rántottát készítünk majd főtt rizzsel összekeverjük. Ezt szolgáljuk fel köretként a húshoz. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése