5/10/2012

Bajor fehér krém

Anyukámnak tegnapelőtt volt a születésnapja. Sajnos csak egy nappal korábban sikerült ellátogatnom hozzá, hogy felköszöntsem a nagy napon. Ez a torta most az ő tiszteletére készíttetett, egy szorgos kukta rombolása mellett a konyhában. 

Isten éltessen sokáig anya!

A receptért hálás köszönet volt müncheni kollégáimnak, akiktől Peter Ploog Bayerische Küche című könyvet kaptam, s amelyben ezt a receptet találtam.

Hozzávalók:
  • 250 ml tejszín
  • 125 ml tej
  • 1/2 vaníliarúd kikapart belseje
  • 3 lap színtelen zselatin
  • 2 tojássárgája
  • 50 g porcukor

Elkészítés:
A tejszínt verjük kemény habbá majd tegyük félre egy hűvös helyre. A tejet forraljuk fel a vaníliarúd belsejével. A zselatint pedig kevés hideg vízbe mártsuk bele. 
A tojássárgáját verjük finom selymes habbá porcukorral,  majd adjuk hozzá a forró tejet és egészen addig keverjük a mixerrel, amíg be nem sűrűsödik. Ekkor keverjük hozzá a zselatint és jól összedolgozzuk a krémmel. 

A krémmel teli edényt jéghideg vagy jeges vízbe tesszük, és addig keverjük, míg ki nem hűl és jó sűrű nem lesz. Ekkor keverjük hozzá szép finoman a felvert tejszínt, majd egy csinos kis formába töltjük és a tálalásig a hűtőszekrénybe tesszük.

Az eredeti recept szerint málnaszósszal tálalva a legfinomabb, nekem azonban sajnos nem volt itthon, ezért vörös áfonya szószt használtam hozzá. Így is nagyon finom. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése